Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A vámpír eltemetése

2010.01.05

A vámpír eltemetése

 

Néhány még ma is megfigyelhető temetkezési szokás abból ered, ahogyan megpróbálták az álhalottakat a sírjukban tartani.

Eleinte virágot tettek a koporsóba vagy annak tetejére, abban a hiszemben, hogy azok megkötik a lelket és megelőzik azt, hogy visszatérjen az élőket kísérteni. Gyakran vadrózsát használtak, amikor vámpírokkal szálltak szembe.

A sírokat mélyre ásták, így nagyon sok föld takarta a holttestet, ha megpróbált kimenekülni. A sírokat megjelölték, mivel azt mondták, hogy ha valaki átsétál egy holttest felett, az vámpírrá változik.

 

Azokról, akik öngyilkosságot követtek el, azt hitték, hogy vámpírokká válnak. Egy karóval a koporsóba szegezték és a keresztútnál ásták el őket. Ezt azért tették, hogy megtévesszék a vámpírt, így nem találta a hazafelé vezető utat, hogy megtámadja a családot és a barátokat.

Súlyos követ helyeztek a vámpír sírja fölé, hogy megakadályozzák azt, hogy kimásszon. Ahol pedig kőhalmot helyeztek el egy nagy szikla helyett, az utazóknak hozzá kellett tenniük egy vagy két követ, ha nem akarták, hogy otthon vámpírok üldözzék őket.

Olyan holttesteket is találtak, amelyeket a koporsóhoz szegeztek, vagy eltörték a lábcsontokat, nehogy a holttest járni tudjon. Néha vörösre festették a csontvázat azt remélve, hogy ez a vérszínű anyag kielégíti az igazi vérre való igényt.

 

Ha az emberek arra gyanakodtak, hogy vámpír kísérti őket, felkutatták a temetőt a vérszívó után.

Ha már megtalálták, több módja is volt a megölésének. Ezek helyről helyre változtak, de általános módszer volt az, hogy egyetlen ütéssel karót vertek a szívében. Néha izzó szögekkel helyettesítették a karót és gyakran a fejében is vertek egyet. Olyan is volt, hogy kitépték a vámpír szívét, és megfőzték olajban, sőt olyan is akadt, hogy lefejezték a sírásó ásójával.

 

A sírnál

 

Fűzfából készült keresztet tettek a karok alá és szentelt vizet spricceltek a sírba, hogy visszaűzzék a gonosz démonokat, amelyekről azt hitték, hogy életre keltik a holttesteket. A szájat fokhagymával tömték tele, hogy a vámpír ne tudjon semmit se megharapni. Apró magokat szórtak szét a templom udvarában, mivel a vámpírokról azt tartották, hogy minden egyes szemet megszámolnak. Ez pedig olyan sokáig tart, hogy felvirrad a hajnal és a vámpírnak vissza kell térnie a sírba anélkül, hogy ideje lett volna, hogy áldozatot találjon.